2017. május 24., szerda

Krumpliprósza - emlék


A krumpliprószáról az az emlékem, hogy kicsi vagyok, egy sámlin ülök talán és a nagyok a konyhaasztalra tett zománcos tepsiben vágják nagy kockákra a barnára pirult vékony tésztát. Mindenki jókedvű volt, a prósza pedig finom.
Apukám is szerette, hazai íz volt neki. Sosem kérdeztem sajnos, de gondolom, amikor ő volt kisfiú egy zalai tanyán, amiről annyi szépet mesélt nekünk, csikós tűzhelyben, vagy kemencében sütötték neki. Mindig nagy nevetések tárgya volt a családban, hogy vékony gyerek lévén minden nagynéni, nagymama és mama a kedvét kereste, kedvenceivel kényeztette. Szerette is élete végéig a kényeztetést, de csak mértékkel, mint mindent. Mérték és egyszerűség - ennek a két szónak általa meghatározott zsinórmértékével vizsgált minden ételt. Az én főztöm sokszor megbukott nála. Azt mondta finom, finom, de túl sok a fűszer. Vagy furcsa a zöldség. Azt mondta jól főzöl, de kicsit komplikáltan. Annyira szerettem ezért, hogy nem mondott csak azért jót, hogy ne bántson meg, viszont mindenért megdícsért, ami senki másnak nem jutna eszébe, ami nem "teljesítmény", csak önmagam, a létezés. Ezekből a megerősítésekből újat már nem fogok kapni, az eddigieket kell jól elraktároznom. Köszönöm Apukám!
Prószát pedig gyakrabban fogok sütni, mert igazán jó társasági étel, jól csúszik hozzá a sör, a bor. Ha pedig véletlenül maradna, kompakt grillen remekül melegíthető!

Recept:

  • 5 nagy krumpli
  • 2 dl kefir, vagy aludttej
  • 8-9 evőkanál liszt
  • 1 teáskanál só
  • mangalica-, vagy kacsazsír
  • 1,5 dl tejföl

Előmelegítjük a sütőt 200 fokra.
A krumplit megpucoljuk, krumplireszelőn (tüskés) lereszeljük. Hozzáadjuk a kefirt, vagy aludttejet, a sót és a lisztet, jól elkeverjük. Ez a tészta nem sűrű, könnyen önthető, egy híg lekvárhoz hasonlítható leginkább az állaga. Ha újkrumpliból készítjük lehet, hogy kicsit több liszt kell hozzá, mert az több levet ereszt.
Zsírral vastagon kikenünk egy 25x35 cm-es, vagy ehhez hasonló méretű egyszerű fémtepsit. Egyenletesen elterítjük benne a tésztát. Ne legyen 2 cm-nél vastagabban a tepsiben, ha több a tészta, inkább süssük két részletben. A tejfölt elkeverjük egy nagy csipet sóval és két teáskanál zsírral (vagy olajjal), majd egy kanállal a tésztára pötyögtetjük.
Sütőbe tesszük, 15 percig sütjük, amíg a szélei és a teteje megpirulnak.
Tetszőleges méretű darabokra vágjuk, langyosan, vagy hidegen fogyasztjuk.
Friss paradicsommal, uborkával, újhagymával, pirított baconnal, pici sóval elkevert joghurttal, tejföllel tálaljuk.

2 megjegyzés:

Elisabeth írta...

Próbálta valaki, hogy este elkészíti a tésztát de csak reggel süti meg? Lehet így csinálni?

rakottkert írta...

Szia, félek, hogy a krumpli nagyon csúnyán megszürkül a sok állástól. De meg lehet próbálni.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...