Aszalt fügés-pekándiós rugelach koszorú

A rugelach az egyik legjobb dolog, ami karácsony környékén kikerülhet a sütőből. Illatos, puha, a szélein édesen ropogós - ráadásul nagyon egyszerű. A neve askenázi zsidó eredetre utal, közép-európai bevándorlók tették népszerűvé szerte a világon.
A tésztája annyira finom, hogy aki először kóstolja, el sem hiszi, hogy "csak" rengeteg vaj és ugyanannyi krémsajt van benne, meg persze liszt. A tészta enyhén sós, ami remek kontraszt az édes-ropogós töltelékkel.
Tradicionális megjelenése a csavart kifliforma, töltelékében pedig mindig megjelenik valamilyen aszalt gyümölcs, olajos mag, lekvár, fahéj, olykor csokoládé, marcipán.
Tavaly óta én kis koszorókba hajtogatva sütöm, így gyorsabb és könnyebb a formázás. A baracklekvár - aszalt füge - pirított pekándió töltelék is nagyon bevált, pont eléggé édes, pont eléggé ropogós.

Recept:
a tésztához:

• 225 g vaj
• 225 g natúr tejszínes krémsajt (Philadelphia)
• 260 g liszt
• fél teáskanál só

a töltelékhez:

• 2 dl baracklekvár
• 1 evőkanál Grand Marnier, vagy Cointreau
• 40 g pekándió
• 40 g aszalt füge
• 90 g kristálycukor
• másfél teáskanál őrölt fahéj

+1 tojás a tészta kenéséhez


Amikor a tésztát összeállítjuk, ügyeljünk, hogy a vaj és a krémsajt szobahőmérsékletű legyen.
Kézzel, vagy keverőfejjel ellátott konyhai robotgéppel simára keverjük a vajat és a krémsajtot. Hozzáadjuk a sót és a lisztet, összedolgozzuk. Folpackba csomagoljuk és legalább egy órára hűtőbe tesszük.

A baracklekvárban elkeverjük a Grand Marniert, vagy más narancslikőrt.
A pekándiót 180 fokos sütőben 7 percig pirítjuk, majd apróra vágjuk.
Az aszalt fügét felaprítjuk.
A pekándiót és az aszalt fügét egy kis tálban összekeverjük.
A cukrot elkeverjük a fahéjjal.

Sütés előtt 180 fokra melegítjük a sütőt. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral.
A tésztát lisztezett deszkára tesszük, négy egyenlő részre osztjuk. Mindegyik darabot körül-belül
15 x 25 centis téglalapra nyújtjuk. A lapokat egyenlő arányban először megkenjük baracklekvárral, megszórjuk 2 és fél teáskanál fahéjas cukorral, megszórjuk a fügés-pekándiós keverékkel.

Az így előkészített tésztalapokat egyik hosszanti oldalukról kezdve szorosan feltekerjük úgy, hogy a tészta vége a keletkezett henger aljára kerüljön. Kicsit meg is nyomkodjuk, hogy az illesztés összeragadjon. A hengereket karikába kanyarítjuk, a két végét egymásba csúsztatjuk-ragasztjuk.
A koszorúkat az előkészített tepsire helyezzük. Kívülről befelé sugárirányban éles késsel hét részre vágjuk őket, ügyelve, hogy középen egyben maradjanak.
Felvert tojással megkenjük és a maradék fahéjas cukorral megszórjuk a koszorúkat.
Sütőben 25 percig sütjük, amíg szépen megpirulnak.
A tepsin hagyjuk kihűlni.
Tálra téve szórjuk meg porcukorral.

Mondhatnám, hogy indiai, fűszeres spenót

Régi mániám, hogy a karácsonyi sürgés-forgásban nagy szükség van egyszerű, melengető ételekre. Amolyan bejglisütés és mézeskalács díszítés közé beékelhető gyorsételre, ami lenyugtatja a felfokozott kedélyeket és amivel a nagy trakta előtt lelkiismeretfurdalás nélkül is jóllakhatunk. 

Ez pont egy ilyen recept. 

Bár ritkán használok fagyasztott alapanyagot, ebben az esetben engedményt tettem a mirelit spenót javára. Rajta kívül pedig már csak néhány fűszerre van szükség és szűk fél óra alatt kész is a szokásos spenótfőzeléktől eltérő, de nagyon finom életmentő ebéd, vagy vacsora.

Recept:

• 400 g mirelit spenót
• 1 nagy hagyma
• 4-5 gerezd fokhagyma
• 2 centi friss gyömbér
• 3 evőkanál olaj
• 1 teáskanál egész római kömény
• 1 teáskanál őrölt koriander
• fél tesákanál barna mustármag
• fél teáskanál kurkuma
• fél teáskanál cayenne bors
• néhány teáskanál natúr krémsajt (Philadelphia) a tálaláshoz (vagy joghurt)
• 2 marék sózatlan földimogyoró

A spenótot felmelegítjük, kiolvasztjuk.

Az olajon aranybarnára puhára dinszteljük a felkockázott hagymát és az apróra vágott fokhagymát. Hozzáadjuk a római kömény és a barna mustármagot, egy-két percig pirítjuk. Rátesszük a többi fűszert, átforgatjuk, majd hozzáadjuk a spenótot. Sózzuk, egy-másfél deci vízzel higítjuk, jól átforgatjuk, 5 percig főzzük.

Tálaláskor nagyvonalúan elkeverjük benne a krémsajtot, megszórjuk vágott mogyoróval. 

Főtt basmati rizzsel, vagy lepénykenyérrel fogyasztjuk.

Citrusos - mákos sütik

Narancsos, vagy citromos ízesítésben is készíthetjük ezt a ropogós, illatos süteményt.
Két dolgot nagyon fontos betartani: az egyik, hogy egy centinél vékonyabbra semmiképpen ne nyújtsuk, mert akkor kezelhetetlenül törékennyé válik, a másik, a sütési idő. 12 perc (!) és csak addig süssük, amíg éppen kezd színe lenni. A képen a felső példányt például picit túlsütöttem, ami az ízén semmit nem ront, a látványon viszont igen.
A töltelék, illetve ragasztóanyag szabadon variálható, én is kipróbáltam többféle lekvárt, de a narancsosnál nekem csokoládéval ízlett a legjobban, a citromoshoz pedig nagyon passzol a málna, vagy a szeder, esetleg a ribizli.
Celofánba, vagy díszdobozba csomagolva ajándéknak is kitűnő.

Recept:

• 280 g liszt
• 70 g egész mák
• fél teáskanál só
• 225 g szobahőmérsékletű vaj
• 100 g cukor
• 1 tojás sárgája
• 2 kezeletlen héjú narancs, vagy citrom héja
• fél teáskanál vaníliaesszencia
• 2 teáskanál narancslikőr (Grand Marnier vagy Cointreau), vagy citromlikőr (Limoncello)
• a citromos változathoz szeder-, vagy málnalekvár 
• 60 g 75%-os csokoládé és 3 evőkanál tejszín a narancsos változathoz

A lisztet, a mákot és a sót keverőtálban összekeverjük.
Konyhai robotgépben, vagy nagy keverőtálban összedolgozzuk a vajat és a cukrot. Hozzáadjuk a tojássárgát, a narancs-, vagy citromhéjat, a vaníliaesszenciát és a likőrt - a narancsoshoz értelemszerűen narancs, a citromoshoz citromlikőrt.
Fokozatosan beledolgozzuk a lisztet. Nem kell sokáig keverni, csak amíg összeáll tészta.
Hengert formázunk belőle, folpackba csomagoljuk és 1 órára hűtőbe tesszük. (Hűtőben egy hétig is eláll.)
A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
A hűtőből kivéve két részre vágjuk a tésztát. Az egyik darabot enyhén lisztezett gyúródeszkán egy centi vastagra nyújtjuk (nem vékonyabbra!), majd 5 centi átmérőjű kiszúróval kiszaggatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, 12 percig sütjük.
Közben hasonló módon kinyújtjuk a tészta másik felét, ugyanannyi korongot formázunk belőle, mint az előző adagból, de a közepüket valamilyen kisebb formával kilyukasztjuk. A maradék tésztákat újragyúrva szintén kiszaggatjuk.
Ezt is megsütjük.

A narancsos sütik töltelékéhez gőz fölött kikeverjük a csokit a tejszínnel. A csokikrémből kiskanálnyi adagot simítunk a sütikorongokra, majd összeragasztjuk a középen kiszúrt párjával.

A citromos változatnál lekvárral ragasztjuk össze a két összetartozó felet.

David Lebovitz receptje alapján.

Gyömbéres kelbimbóleves kelbimbó pesztóval

A kelbimbó külső borítólevelei jó esetben csak egy kicsit gyűröttek és piszkosak, ellenben nagyon hasonlítanak egy-egy szép, húsos bazsalikomlevélre. És ha feltételezzük, hogy a legtöbb ehető levél alkalmas pesztó készítésére, akkor a kelbimbólevél sem lehet kivétel. Követve a logikai sort, már csak egy kis diót kell pirítani (mert úgy finomabb) és olívaolajjal krémesre dolgozni az alkotóelemeket. Eredmény: nyertünk egy csodás ízű kiegészítőt levesekhez, vagy főzelékhez, tésztához, szendvicshez, salátához és hasznosítottunk egy esetleg kidobásra ítélt, ám kitűnő alapanyagot.
Az alábbi egyszerű levest is elképesztő magaslatokra repíti.

Recept:

• 30 dkg kelbimbó
• 1 közepes sárgarépa
• egy kis fej hagyma
• egy centi friss gyömbér
• 10 centis póréhagyma darab (zöld része)
• 1 liter zöldség-, vagy szárnyas alaplé, vagy víz
• fél dl olívaolaj, plusz két evőkanál
• 25 g dió
• fél citrom reszelt héja
• só, frissen őrölt bors

A kelbimbó alját vékonyan levágjuk, külső leveleit lefejtjük. Csak a fonnyadtakat, sárgultakat dobjuk ki, a többit megmossuk, félretesszük. (Egy nagy marék levélkénk legyen.) A diót serpenyőben enyhén megpirítjuk, vékony héját amennyire lehet ledörzsöljük.
A kelbimbó fejeket négyfelé, vagy hkeresztben félbe, a sárgarépát megpucolva karikákra vágjuk. A hagymát és a gyömbért felaprítjuk, a póréhagymát hosszában félbe, majd szeletekre vágjuk.
Két evőkanál olívaolajon puhára dinszteljük az apróra vágott hagymát és gyömbért. Hozzáadjuk a többi zöldséget, sózzuk, borsozzuk, egy percig kevergetjük, majd felöntjük az alaplével, vagy vízzel és körül-belül 15 perc alatt puhára főzzük.
A félretett levelekből ötöt-hatot odakészítünk a tálaláshoz, a többit durván összevágjuk, mély tálba tesszük, ráöntjük az olívaolajat, egy csipet sót, borsot és a pirított diót és a citromhéjat. Késes aprítóval, vagy botmixerrel pürésítjük.
A kész levest a félretett kelbimbólevelekkel és kelbimbó pesztóval tálaljuk.

Francia töltött kelkáposzta gesztenyével

Ennek az ételnek a látványán kívül a nevébe is beleszerettem, ugyanis franciául szerintem mesésen hangzik az, hogy töltött káposzta: chou farci (ejtsd: "su fárszi").  Mint valami tánclépés.
Az utóbbi időben néhányszor megfőztem itthon, ami egyrészt a recept tökéletesítése miatt volt hasznos, másrészt mindig kéjes öröm lett úrrá rajtam, amikor arra a mezei kérdésre, hogy - mit főzöl? én csak rávághattam: - chou farci-t! Mára meg is tanulták mi az!
A maga teljességében megtöltött kelkáposztafej impozáns külseje húsos-gesztenyés töltelékrétegeket takar. Ennek az ízesítését kellett alaposan kikísérleteznem, de a mostani eredménnyel már elégedett vagyok. A főtt gesztenye (csomagolt változatot vettem valamelyik multinál) nagyon jót tesz neki, nemcsak dúsítja, de mélyíti is az ízeket.
A recept leírásához fázisfotókat is mellékeltem, mivel az egész kelkáposztafej töltése elsőre talán kivitelezhetetlennek tűnhet, de ez csak a látszat. A folyamat igazán egyszerű, hiszen csak újra kell építeni azt, amit előzőleg szétbontottunk, a töltelékkel szobrászkodni kicsit, a káposztaleveleket pedig természet adta rendjük szerint visszahajtani a helyükre.
Laktató, igazi őszi-téli étel és igaz rá, ami a hagyományos töltött káposztára is: újramelegítve egyre jobb lesz.

Recept:

• 1 fej kelkáposzta, lehetőleg laza szerkezetű
• 500 g darált sertéshús
• 200 g főtt, tisztított gesztenye
• 2 fej hagyma
• 2 gerezd fokhagyma
• 3 evőkanál zsemlemorzsa
• 1 tojás
• fél csokor petrezselyem
• 1 sárgarépa
• 30 g húsos szalonna
• 2 evőkanál olívaolaj
• 3 dl szárnyas alaplé (húsleves)
• fűszercsokor: egy póréhagyma réteg, zsálya, kakukkfű, babérlevél, petrezselyem
• só, frissen őrölt bors
• csipetnyi őrölt szegfűbors
• mogyorónyi vaj

A kelkáposzta torzsáját éles, hegyes késsel kivágjuk, de csak annyira, hogy a levelek egyben maradjanak. Fazékban vizet forralunk, lukas felével lefelé beletesszük a káposztát, lefedve 10 percig forraljuk. Leszűrjük, a káposztát óvatosan szűrőedénybe tesszük, hagyjuk teljesen kicsepegni és kihűlni.
Közben elkészítjük a tölteléket: a darált húst, az apróra vágott gesztenyét, a zsemlemorzsát, a vágott petrezselymet, egy finomra aprított hagymát és a tojást alaposan összegyúrjuk, egy teáskanál sóval és frissen őrölt borssal ízesítjük.

A lecsepegtetett káposztát tálcára tesszük. Elkezdjük kihajtogatni a leveleit, szépen, rétegenként haladva, egészen addig, amíg a középső, gyerek ökölnyi részhez érünk. Ezt kimetszük szintén úgy, hogy közben ne sértsük meg az alját, ne essen szét a káposzta. A kelkáposzta szívet feldaraboljuk és ezt is a töltelékhez keverjük.
A káposzta töltése: egy megfelelő méretű gombócot gyúrunk a töltelékből és a középső, üres részre helyezzük, majd ráhajtogatunk egy réteg levelet. A leveleket körül-belül egy centis töltelék réteggel körbetapasztjuk. Igyekezzünk minél egyenletesebben, a káposzta gömb formáját követve feljuttatni a tölteléket. Levelenként haladva ezzel a módszerrel tulajdonképpen visszaépítjük a káposztát, az utolsó levélsorra el is fogy a töltelékünk. A borítóleveleket is szépen elrendezzük, majd kötözőspárgával négy irányból megkötjük a káposztafejet.

Vastag falú vaslábasba beleöntjük az olívaolajat, rászórjuk a csíkokra vágott húsos szalonnát, megpirítjuk. Hozzáadjuk a másik apróra vágott hagymát, a szintén felaprított fokhagymát, 5 percig dinszteljük. Rátesszük a karikákra vágott sárgarépát, megszórjuk a szegfűborssal, enyhén sózzuk, borsozzuk, torzsájaval lefelé ráhelyezzük a megtöltött káposztát. Felöntük a húslevessel - ennek félig kell ellepnie a káposztát. Mellétesszük a fűszercsokrot: a spárgával megkötött, póréhagymapalástba burkolt fűszernövényeket.

Közepes tűzön, lefedve másfél órát főzzük.
Tálaláskor a káposztát kiemeljük a lábasból, tálba tesszük, a spárgákat eltávolítjuk. A szalonna és sárgarépa darabokat szűrőkanállal körérendezzük. A fűszercsokrot kidobjuk. A főzőlevet 2-3 percig forraljuk, majd kézi habverővel egy darabka vajat eldolgozunk benne. Ezt az ízes levet a káposzta köré locsoljuk.
Cikkekre vágva, a sárgarépával, szalonnával és mártással locsolva, friss bagettel fogyasztjuk.
A lábasban könnyen újramelegíthető, de hidegen is finom!

Bulguros ludaskása sült zöldséggel

A hagyományos libalevesben főtt aprólékkal és zöldségekkel, rizzsel készített ludaskása helyett idén egy lazább változatot készítettem. Azt nem mondom, hogy gyorsabb, mert a libaszárnytövek konfitálásának bizony idő kell, de ha ezzel előző nap végzünk, másnap már minden gyerekjáték - egy kis maszatolással.
Nagyon finom az édeskésre-ropogósra sült zöldségek, az omlós libahús és a karakteres sült hagyma összjátéka, hidegen is tökéletes!

Recept:

• 6 db liba szárnytő
• 200 g libazsír
• 250 g bulgur
• 150 g sárgarépa
• 150 g petrezselyemgyökér
• 150 g paszternák
• 150 g zellergumó
• 150 g kelbimbó
• 4 evőkanál olívaolaj
• fél citrom leve
• só, frissen őrölt bors
• 2 fej hagyma, 5-6 evőkanál olaj a sütéséhez
• 1 csokor petrezselyem

A libaszárnytöveket előző nap besózzuk, borsozzuk, vastag lábasba/vaslábasba tesszük a libazsírral és esetleg két-három zsályalevéllel együtt. 130 fokos sütőben 4 órát sütjük lefedve! A lábasban hagyjuk kihűlni. Miután kihűlt, a csontokról lefejtük először a bőrt, majd a húst, amit aztán falatnyi darabokra vágunk.
A zöldségeket meghámozzuk, fél centi vastag karikákra vágjuk, a kelbimbókat elfelezzük. Sütőedénybe tesszük, jól összekeverjük az olívaolajjal, meglocsoljuk a citrommal, sózzuk, borsozzuk, 200 fokos sütőben 45 percig sütjük, amí enyhén megpirulnak. Sütés kozben időnként keverjük át, hogy egyenletesen süljenek.
A bulgurt megmossuk, megfelelő méretű fazékba tesszük, felöntjük 500 ml vízzel (vagy zöldség/szárnyas alaplével), sózzuk, felforraljuk, majd alacsony lángon, lefedve 10 perc alatt puhára főzzük.
A hagymát megpucoljuk, félbe vágjuk és felszeleteljük. Bő, forró olajban két részletben aranybarnára sütjük, konyhai papírtörlőn leitatjuk.
Tálaláskor a bulgurra halmozzuk a húst, a zöldségeket és a sült, ropogós hagymát. Végül megszórjuk vágott petrezselyemmel.

Gnocchi libaraguval

Alexander Dumas Konyhaszótárában az ókori Rómáig, sőt Egyiptomig vezeti vissza a liba iránti tiszteletet. Többek között egy antik Róma-beli orvost idéz:
"A lúd a körültekintés jelképe, a ludak lehajtják fejüket, hogy áthaladjanak a híd alatt, oly okosak, hogy testükkel boltívet formáznak, oly szemérmesek és eszesek, hogy orvos nélkül megtisztítják magukat, mikor betegek. Olyannyira előrelátók, hogy amikor a Taurus hegyre mennek fel, ami tele van sasokkal, ismerve saját cserfes természetüket, mindegyikük gondosan egy követ vesz a csőrébe, így elkerülik, hogy hangot adjanak ki, ami felfedné őket ellenségeik előtt."
A mi Márton lovagunk legendáját is figyelembe véve, miszerint libaólban talált együttérző menedéket, amikor ki akart térni neki rendelt püspöki hivatása elől és az ehhez kapcsolódó néphagyományról, mely szerint Márton napon valamilyen formában libát kell enni, hogy a következő évben ne éhezzünk, megállapíthatjuk, hogy a libák igazi nemes jellemek!
Ehhez képest már csak pihetoll a poliészter paplanon és a libák további kegyességére vall, hogy a libahúsból és libazsírból készült ételek, amiket a fenti okok miatt kénytelenek vagyunk elfogyasztani, mind kiválóak, alig lehet közülük választani.
Nekem is vannak a korábbi évekből receptjeim, például a konfitált libacomb aszalt szilvás káposztaágyon, vagy a narancsos libavagdalt.
Most egy egyszerűbb és gyorsabban elkészíthető receptet hoztam, egy olaszos ragut darált libamellből egy másik kedvencemmel, gnocchival. Aki dúsítani szeretné a ragut, tehet még hozzá egy darabka darált pecsenye libamájat is!
Kívánok hozzá finom, Márton napi újbort!

Recept:
a raguhoz:

• 1 libamell ledarálva
• 4 evőkanál olívaolaj
• 1 kis fej hagyma
• 1 zellerszár
• 1 közepes répa
• 5 friss zsályalevél, plusz 3 a tálaláshoz
• fél marék friss rozmaringlevél
• negyed teáskanál chilipehely
• fél deci száraz fehérbor
• 400 g konzerv hámozott paradicsom
• 1 teáskanál barna nádcukor
• só, frissen őrölt bors
• parmezán, vagy pecorino a tálaláshoz

a gnocchihoz:

• 1 kg "lisztes", sárga héjú krumpli
• kb. 180 g liszt
• 2 tojás sárgája
• 1 teáskanál só

A ragu készítéséhez legjobb, ha a libamellet még a baromfiboltban ledaráltatjuk, zsírjával együtt. Persze ha van húsdarálónk, akkor ezt otthon is megtehetjük.

A hagymát apróra vágjuk, a répát és a zellerszárat lereszeljük, vagy késes robotgéppel ledaráljuk. A rozmaring- és zsályaleveleket apróra vágjuk.

Az olívalajat felforrósítjuk, rátesszük a darált libamellet és addig pirítjuk, amíg darabjaira omlik és kifehéredik. Szűrőkanállal tálba szedjük, félretesszük.

A visszamaradt zsiradékba tesszük az előkészített hagymát, répát, zellerszárat, a chilit, zsályát, rozmaringot. Egy-két percig pirítjuk, majd ráöntjük a bort. Erős tűzön elpárologtatjuk, hozzáadjuk a paradicsomot, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a cukrot, majd lefedve és időnként megkeverve 15-20 percig főzzük, amíg besűrűsödik. Ekkor hozzáadjuk a félretett libahúst, még 5 percig főzzük, ha szükséges sózzuk és borsozzuk. Hozzáadjuk az egészben hagyott zsályaleveleket is.

A gnocchi elkészítéséhez megmossuk a krumplikat, héjastól puhára főzzük, majd meghámozzuk, krumplinyomón áttörjük, hűlni hagyjuk.

Az áátört, kihűl krumplihoz hozzáadjuk a lisztet, a tojássárgákat és a sót, lisztezett gyúródeszkán rugalmas tésztáva gyúrjuk. Henger alakúra formázzuk, a hengert éles késsel 3 centis szeletekre vágjuk, a szeleteket a tenyerünkkel rudakká sodorjuk. Közben ügyeljünk, hogy mindig lisztezzük a felületet és a rudakat is, nehogy összeragadjanak. A tésztacsíkokat egymás mellé tesszük és késsel 2-3 centis darabokra vágjuk. A darabokat ujjbeggyel enyhén megsodorjuk, kicsit kilapítjuk.

Közben fazékban vizet forralunk, majd két részletben kifőzzük benne a gnocchikat. Miután feljöttek a víz felszínére, már csak 1-2 percig kell főzni, szűrőkanállal kiszedni, lábasba, vagy táló edénybe szedni, kevés olívaolajjal meglocsolni, hogy ne ragadjanak össze.

A forró gnocchit a forró libaraguval tálaljuk, parmezánt, vagy pecorino sajtot reszelünk rá.

Négy személynek elegendő.

Fűszeres mézeskenyér

Tudom, kicsit korai, de elkezdtem vágyni a karácsonyi illatokra. Süteményekre, gyertyafényre, nagy sétákra a hidegben, forró teára idebent. Úgyhogy kerestem is egy megfelelő receptet, ami mézes, illatos és teázáshoz ideális.
A franciák mézeskenyerére esett a választásom, pain d' epice a neve. A név találó, valóban inkább kenyér, mint sütemény. Nagyon egyszerű, nagyon mézes és ideálisan fűszeres, ami a mellette, vagy vele együtt fogyasztott egyéb finomságoktól kel életre igazán. Például a már említett ízletes teától, langyos  és nem túl édes kompóttól. De hallgathatunk nyugodtan az ínyenc franciákra és együnk hozzá érett sajtokat, liba/kacsa pástétomot párolt gyümölccsel -  fantasztikus összhatás, bármilyen szokatlanul is hangzik.
A maradékot mindig gondosan csomagoljuk be, így sokáig játszadozhatunk a különböző kísérőkkel, soha nem lesz unalmas. Mint egy jó kenyér.

 Recept:

• 450 g finomliszt
• 60 g rozsliszt
• 2 és fél teáskanál szódabikarbóna
• fél teáskanál só
• másfél teáskanál őrölt gyömbér
• másfél teáskanál őrölt fahéj
• késhegynyi frissen reszelt szerecsendió
• késhegynyi frissen őrölt bors
• 55 g vaj
• 340 g méz
• 1 narancs reszlet héja
• fél citrom reszelt héja
• 1 tojás
• 240 ml víz

A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
Egy tálban összekeverjük a kétféle lisztet, a sót és a fűszereket.
A vizet lfelmelegítjük egy lábasban, hozzáadjuk a mézet és a vajat. Összeolvasztjuk, de nem főzzük.
Belereszeljük a narancs és a citrom héját.
Keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a felvert tojást, majd konyhai robotgéppel, vagy kézi keverőkanállal fokozatosan eldolgozzuk a lisztes keverékkel.
Kivajazunk és lisztezünk egy 30x13 cm-es, vagy ehhez hasonló méretű sütőformát. Belesimítjuk a tésztát, sütőbe tesszük és körül-belül 60 percig sütjük. Akkor jó, ha a közepébe szúrt hústűre már nem ragad a tészta.
Kivesszük a formából és rácson hagyjuk teljesen kihűlni.

David Lebovitz receptje alapján.

Vargányás, aszalt paradicsomos pappardelle

Az idei ősz tobzódik az erdei gombákban. Vagy az erdei gombák tobzódnak az idei őszben. Soha nem láttam még a piacon ennyi púpos halom vargányát, rizikét, rókagombát, szegfűgombát, őzlábat. Aki ismeri őket, most komoly sikerélménnyel járhatja az erdőt, mezőt.
Az alábbi recept ennél ínségesebb időkre szól, legalábbis gombában ínségesebbekre - amennyiben szárított vargányából készítitek. Szerencsére a legtöbb nemes, jóízű gomba szárítva is megőrzi íz- és illatanyagait, csak nedvességét veszti el, ezt pedig áztatással könnyen visszanyeri. Tárolása is végtelenül egyszerű (befőttesüveg, vagy jól zárható zacskó), 10 g szárított gomba pedig körül-belül 50 g frissnek felel meg, tehát elég pontosan be lehet tájolni a mennyiségeket. Az áztatóvizük is nagy érték, sose öntsük ki! Ha nem is fogy el az adott ételbe (mártásba, töltelékbe, tésztához), egy levesnek biztos, hogy jó ízt fog adni!

Recept:

• 400 g pappardelle, vagy tagliatelle
• 40 g vaj
• 1 evőkanál olívaolaj
• 30 g szárított vargánya (vagy 200 g friss)
• 3 db aszalt paradicsom (nem olajban eltett)
• 1 evőkanál kapribogyó
• 2 gerezd fokhagyma
• néhány levél friss rozmaring
• fél csokor petrezselyem
• fél deci száraz fehérbor
• só, frissen őrölt bors
• pecorino sajt a tálaláshoz

A szárított gombát meleg vízben 2 órát áztatjuk, az áztató vizet megőrizzük. (Ha friss gombához jutunk, megtisztítjuk és felszeleteljük.)
Egy nagy lábasban felolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a felaprított fokhagymát és a lecsöpögtetett kapribogyót. Egy-két percig főzzük, majd rátesszük az áztatóvízből kiszedett gombát és a csíkokra vágott aszalt paradicsomot. Felöntjük a borral, majd a gomba áztatóvizéből is öntünk hozzá körül-belül másfél decit. Hozzáadjuk a rozmaringot, enyhén sózzuk, borsozzuk és közepes lángon 10 percig főzzük. A folyadék nagy része elfő róla, de lepirulni ne hagyjuk.
Közben lobogó, sós vízben kifőzzük a tésztát. Lecsöpögtetjük, a főzővízből egy-két kanálnyit a mártáshoz adunk, majd beleforgatjuk. Megszórjuk a petrezselyemlevelekkel, olívaolajjal lazítjuk és azon frissiben, reszelt, vagy forgácsokra vágott pecorino-val tálaljuk.

Egy falat őszi saláta

A kis salátahajók, akár egy jó szendvics, egymást jól kiegészítő elemekből állnak: egy kis krém (fokhagymás kecskesajt), egy kis ropogós lencse és egy szelet édes-vajas körte.
A körte nagy kedvencem az őszi gyümölcskínálatból, édeskés íze szépen harmonizál fűszeres és édes hozzávalók között is.
Előételnek, könnyű ebédnek, vacsorának ajánlom.

Recept:

• 1 kis fej római saláta, vagy 2-3 szívsaláta
• 50 g beluga lencse
• 1 fej lilahagyma
• 2 körte
• 1 evőkanál vaj
• 1 gerezd fokhagyma
• 1 babérlevél
• 1 evőkanál balzsamecet
• 50 g friss kecskesajt
• 3-4 evőkanál görög joghurt
• só, frissen őrölt bors

A salátát leveleire szedjük, megmossuk, megszárítjuk.
A lencsét 1 liter forrásban levő vízbe tesszük, hozzáadjuk az egy fej lilahagyma, a gerezd fokhagyma felét és a babérlevelet. Közepes lángon 10 percig főzzük, amíg a lencse megpuhul, de nem fő szét. Leszűrjük, a babérlevelet és a hagymákat kidobjuk. A lencsét tálba tesszük, vékonyan felszeleteljük és hozzáadjuk a lilahagyma másik felét. Sózzuk, borsozzuk, elkeverjük a balzsamecettel.
A körtéket kimagozzuk, cikkekre vágjuk, egy serpenyőben vajon mindkét oldalukat megpirítjuk.
A kecskesajtot simára keverjük a joghurttal és a fokhagyma másik felét apróra vágva. Enyhén sózzuk.
Összeállítjuk a falatokat: a salátalevelekre egy-egy kanál kecskesajtos joghurtot kenünk, rá egy kanál lencsesalátát, erre pedig egy szelet körtét teszünk. Az így elkészült salátafalatokat tálra rendezzük.
Azonnal fogyasztható.

Üvegbe zárt sült paprikák

Van némi hiányérzetem az elmaradt nyári befőzésekkel kapcsolatban - talán ezért, vagy egyszerűen a szeptemberi kápia paprikák szépsége nem hagy nyugodni, mindenesetre egyik kedvenc nyári ízemet pár darab üvegbe zártam. Az a tervem, hogy ősszel, vagy télen sült zöldségekhez keverem, krémlevest csinálok belőle, vagy kenyérrel, dióval és fűszerekkel pürésítve muhammarát. Vagy egyszerűen fetával, zöldfűszerekkel, törökmogyoróval pirítósra teszem.
Rengeteg felhasználási módja van, ezért is érdemes egy kis munkát áldozni rá. A paprikák gyorsan hólyagosra sülnek, ezután a hámozás szinte csak egy mozdulat, egyedül a magok okoznak némi bosszúságot. De ezt hamar elfelejtjük, mint általában azokat a kellemetlenségeket, amiket valami magasztos cél érdekében kell elviselni - és mi lehet magasztosabb a fenséges ízeknél?

Recept:

• 1-2 kg vastag húsú kápia paprika (lehet színes is!)
• vörös-, vagy fehér borecet (a aparika színétől függően)
• só
• olívaolaj

Előmelegítjük a sütőt 230 fokra, ha lehetséges, grillező-légkeveréses funkcióra. A sütőrácsra tegyünk alufóliát, erre sorakoztassuk a paprikákat egymás mellé. Egyszerre körül-belül egy kilónyi fér el kényelmesen. 10 percig sütjük, amíg a paprika héja felhólyagosodik és besötétedik, ekkor csipesszel megfordítjuk és a másik oldalukat is ugyanígy megsütjük. Mély tálba tesszük, folpack fóliával lefedjük, 15 percig pihentetjük. (Ha van, a következő adag paprikát is megsütjük.)

Kezünk ügyébe készítünk egy edényt, amibe 4-5 evőkanál borecetet öntünk.
Amikor a sült paprikák már nem olyan forrók, egyenként vágódeszkára tesszük, lehúzzuk a héját, félbe vágjuk, szárát és magházát kiszedjük, magjait lekaparjuk. Az üvegben való elhelyezkedés szempontjából jobb, ha kisebbek a paprikák, ezért 4-5 cm-es darabokra vágjuk, majd a borecetes edénybe tesszük, kanállal óvatosan átforgatjuk, sózzuk.
Amikor az összes paprikával végeztünk, előkészítjük a jól zárható üvegeket: alaposan kimossuk, kiforrázzuk, lecsöpögtetjük.
Mindegyik üvegbe ecetet öntünk, csak éppen annyit, hogy befedje az üveg alját. Belerakosgatjuk a paprikákat, ügyelve hogy fedjék egymást a rétegek, ne legyen helye a levegőnek. Az üveg peremén 2 centis réteget szabadon hagyunk. Az ecetes edényben maradt lével meglocsoljuk a paprikát, csak annyira, hogy éppen ellepje. Egy kés pengéjével a paprika és az üveg oldala közé szorult levegőt is megpróbáljuk kipréselni. Végül olívaolajat öntünk a tetejére, egy centis vastagságban.
Az üvegeket lezárjuk, felhasználásig hűtőben tároljuk. Tiszta villával mindig csak a szükséges mennyiséget vesszük ki, a többit továbbra is lezárja az olajréteg.

Ratatouille

Szűk családi körből érkezett hozzám a kérés, hogy ezt a receptet tegyem fel a blogra, mert a ratatouille-t pontosan úgy szeretnék megfőzni, ahogy én. Na most ez több, mint bók, nem habozhattam.
Ratatouille-t, avagy francia lecsót ilyenkor nyár végén, ősz elején a legjobb elkészíteni. Egyrészt, mert már nincs akkora meleg, ami nem kis előny egy ennyi sütögetést igénylő ételnél. Másrészt, mert augusztusban és szeptemberben vannak a legpompásabb padlizsánok, színes cukkinik és paprikák a piacon és a ratatuille ezektől lesz igazán látványos, az ízről nem is beszélve.
Az alábbi receptben megadott mennyiségek tetemes adagot eredményeznek, ami nem baj akkor sem, ha nem fogy el egyszerre - másnap, akár hidegen is kitűnő. Viszont nagy edények kellenek hozzá, hogy ne tartson túl sokáig az elősütés és az összefőzéskor is elférjen minden, anélkül, hogy összetörne. Ha nincs nagy edény, arányosan csökkentsük az adagot.

Recept:

• 3 közepes padlizsán
• 3 közepes (kb 15 cm-es) cukkini, különböző színűek, ha lehetséges
• 4 nagy zöld, sárga, piros húsú paprika (kaliforniai, vagy kaliforniai)
• 5 db húsos, kevésbé lédús paradicsom (pl. lucullus, vagy az ún. paprikaparadicsom)
• 2 fej hagyma (fehér színű, ha lehetséges)
• 2-3 gerezd fokhagyma
• olívaolaj
• só, frissen őrölt bors
• friss bazsalikom, kakukkfű, rozmaring levél- mindegyikből egy-egy maréknyi

A padlizsánokat megmossuk, szárát levágjuk, a gyümölcsöt félbe, majd körül-belül 5 cm-es darabokra vágjuk, tehát viszonylag nagyra. Nagy tálba tesszük, besózzuk, egy órát állni hagyjuk. Ezután leöntjük a levet, amit kieresztett magából és le is öblítjük. Konyhai papírtörlőre tesszük és szárazra töröljük.
A cukkiniket 2 cm vastag karikákra vágjuk. Ha nagyobbak, először hosszában vágjuk félbe őket.
A paprikákat félbe vágjuk, magházukat kiszedjük, a paprika húsát hosszában félbe, majd a feleket 4-5 cm-es darabokra vágjuk.
A felvágott zöldségek szemre azonos mennyiségűek legyenek, eszerint növeljük, vagy csökkentsük a darabszámokat, a zöldségek méretétől függően.
A hagymát félbe vágjuk, majd felszeleteljük, a fokhagymát szintén szeleteljük.
A paradicsomok csúcsára keresztet vágunk, tálba tesszük, leforrázzuk. Egy-két perc után lehúzzuk a héját, félbe vágjuk, kimagozzuk, kockákra vágjuk.
Egy nagy serpenyőben 4 evőkanál olívaolajat hevítünk, beletesszük a padlizsánok felét (vagy annyit, amennyi kényelmesen, egy rétegben elfér benne) és erős lángon minden oldalukat aranybarnára sütjük. Papírtörlőre szedjük, majd megsütjük a következő adagot is, ha szükséges pótoljuk az olajat.
A padlizsánok után a cukkinit is ugyanígy megsütjük, több részletben, majd a paprikák következnek. Az olajat mindig pótoljuk, de mindig csak keveset - nem kell bő olajban sütni.
Az utolsó paprika-kör után, ha elég nagy a serpenyőnk és el fog benne férni az összes hozzávaló, én el szoktam mosni - eddigre elhasználódik az olaj és nincs szükség az esetleges égett darabkákra sem.
A tiszta serpenyőt - vagy egy másik, megfelelően nagy lábast - újra tűzre tesszük, 2 evőkanál olívaolajat öntünk bele, rátesszük a hagymát, fokhagymát és közepes lángon puhára dinszteljük. Ezután hozzáadjuk az elősütött padlizsánt, cukkinit, paprikát és az előkészített paradicsomot. Sózzuk, enyhén borsozzuk, hozzáadjuk a friss zöldfűszereket (bazsalikomból tegyünk félre a tálaláshoz).
Közepes lángon körül-belül 15 perc alatt összefőzzük - akkor van kész, amikor a paradicsomdarabokat már nem nagyon látjuk. Főzés közben ne keverjük, inkább rázogassuk, forgassuk az edényt, nehogy összetörjenek a szép zöldségek.
Friss bagettel, vagy kuszkusszal önmagában is nagyon finom, de halak, húsok kísérője is lehet.
Másnapra, egy kis állás után talán még finomabb, mint frissen - akár hidegen is tehetjük pirítósra, tojás, vagy sajtok, levegőn érlelt sonka mellé.

Privát Trieszt

Estefelé megérkezni a trieszti főtérre, csodálni a tágasságot, a nagyívű elképzelést, ami ezt létrehozta, onnan kisétálni a több, mint 200 méter hosszú Molo Audace-ra, belehallgatni a beszélgetésekbe, ámulni a partot szegélyező hatalmas rakodódarukon, fölöttük a sokat látott hegyvonulaton és nézni egész messzire a tengeri látóhatár végéig, Velence felé - még sokkal jobb volt ezt látni, mint amire számítottam. Triesztben nagy levegőt vettem.

Valamikor tavasz táján költözött belém a gondolat, hogy el kell mennem ide. Hogy hogyan kezdődött, arra nem emlékszem, de hogy hogyan építettem magamban a Trieszt utáni vágyódást, arra igen. Eszembe jutott például, hogy Mészöly Miklós író azt kérte a barátaitól, hogy hamvait Triesztnél szórják a tengerbe, utána a trieszti Piazza Unita-n, a fenti képen szereplő főtéren üljenek le egy kávéház teraszára, igyanak egy kávét és hallgassanak, vagy beszélgessenek, de semmiképpen sem róla.
Többször is megálltam ezen a széles, elegáns, díszes palotákkal körbeölelt téren, ami szinte egybeolvad a tengerrel. Monumentális, varázslatos tér, azt a megmagyarázhatatlan érzést kelti, hogy megérkeztünk.
Baloldalán Trieszt egyik leghíresebb kávéháza a Caffé degli Specchi 1839 óta főzi rendületlenül a kávét - ma már főképpen a turistáknak. És ez csak az egyike a város különlegesebbnél különlegesebb, saját legendákkal és többnyire saját kávéval büszkélkedő kávéházainak. A bécsihez és a hajdani budapestihez hasonló, az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből származó kávéházi kultúra a mai napig nagyon fontos része a város életének és nem azonos azzal, hogy Olaszországban mindenhol finom kávét lehet inni. James Joyce, aki több, mint 15 évig lakott a városban, római látogatásakor egy levelében megjegyzi, hogy a római kávéházakat össze sem lehet hasonlítani a triesztiekkel. Ő csak tudta, több kávéházat és cukrászdát mondanak törzshelyének. Például a nyüzsgő Café Stella Polare-t, Trieszt Canal Grande-ja és régi piaca szomszédságában, vagy a szecessziós és intellektuális Café San Marco-t egy kicsit messzebb a centrumtól. Az én egyik törzshelyem biztosan az apró ékszerdoboz Caffé Torinese lett volna. Rendkívül barátságos kis hely, gyönyörű faborítású belső térrel, óriási italválasztékkal (ez egyébként mindenhol elég feltűnő) és remek gránátalmás aperol spritz-cel.
Ha Triesztbe mentek érdemes felkeresni néhányat a történelmi kávéházak közül (is), itt egy jó angol nyelvű összefoglaló a legfontosabb helyekről.
A város lakói ma is fontos találkozóhelynek, hosszú beszélgetések helyszíneinek használják a kávéházakat, nemcsak a régieket, hanem a számtalan újabbat is. És hogy mennyire a kultúrájuk része, mi sem mutatja jobban, mint hogy a kávérendelésnek vannak sajátos trieszti szavai, amit használnak, kihallgattam! Az espresso csészében: Nero, espresso pohárban: Nero in B (bicchiere/üveg rövidítése). Espresso macchiato csészében: Capo, espresso macchiato pohárban: Capo in B.

A Caffè Stella Polare hatalmas, régi tükrének egy részlete.

A Caffè Stella Polare-ban régen billiárdasztalok is voltak, a háború alatt pedig táncterem működött benne. Ma is fontos találkozópont.

Ez a szuperelegáns Caffé San Marco könyvesbolti része. Hátsó termében irodalmi előadásokat szoktak tartani.

Márványasztal, Nero, Capo, spritzek a meleg miatt, falatkák, mert az mindig jár mellé. Caffé San Marco.

A Caffè San Marco 1914-ben nyitott. Az írókon, művészeken kívül az olasz irredenta mozgalmárok kedvenc találkozóhelye is volt, hamis-útlevél átvételi pont.

Caffé Tommaseo, Trieszt legrégebbi kávéháza, 1830-ban nyitották. Időutazás itt ülni.

Stílusos és intim. Simán el lehet ücsörögni egy délelőttöt.

A Caffé Tommaseo-ban Illy kávét adnak, az Illy Ferenc magyar származású trieszti üzletember által alapított márkát. Az ő találmánya az első automata kávéfőzőgép is.

Kedvencem, a Caffé Torinese. A mennyezettől a padlóig ébenfával van körbeburkolva. Giuliano Debelli, óceánjárók enteriőrjének a tervezője álmodta meg ezt az eredeti szépségében megmaradt Art Nouveau stílusú belső teret.

Készül a fantasztikus gránátalmás Aperol spritzünk. Az ólom ötvözet díszítést a háború alatt eltávolították, nehogy áldozatul essen a fém beszolgáltatásnak.

Nagyon szórakoztató és érdekes Triesztben tetten érni közös közép-európaiságunkat. Legszembetűnőbben ez természetesen az ételekben, azon belül is a süteményekben nyilvánul meg.

Cukrászdáik között is van számos híres és nagymúltú. Ezek közül az egyik, a Pasticcieria Pirona, ahová James Joyce is gyakran elzarándokolt, sajnos bezárt és nem is lehet tudni, mikor nyit ki újra. Egy másikat viszont szerencsére nyitva találtunk, pont vasárnap késő délelőtt volt, sütemény-idő. A Pasticceria "La Bomboniera",  amit a magyar származású Eppinger család alapított, 180 éve süti a tipikusan trieszti süteményeket, melyek neve: rigojanci, Dobos torte, Sacher torte, linzer torte. Volt még nagyon sokféle piskótatekercs és egy valóban egyedülálló trieszti specialitás is, a presnitz, amit bizonyos  kutatások szerint a császári és királyi pár (Ferenc József és Sissi) tiszteletére alkottak először. Sajnos csak egyben lehetett volna megvenni egy egész tekercset, ami meghaladta kapacitásunkat, így nem kóstoltam, de nagyon finom lehet. Bejgli-szerű tésztába diós-mandulás, rumos, aszalt gyümölcsös töltelék van feltekerve.
A "La Bomboniera" ismerősen csengő süteményei közül Rigó Jancsit és Dobos tortát kóstoltunk. Szimpatikus, három falatnyi méretűek voltak, így nekem, kevésbé édesszájúnak sem jelentett kihívást, pláne, hogy tényleg nagyon, de nagyon finomak voltak. Kevés az otthoni friss tapasztalatom, ezért összehasonlításra semmiképp sem vállalkoznék, mindenesetre a pincérlánynak egekbe dícsértük, miután lelkünkre kötötte, hogy mondjunk véleményt, hiszen magyarként mi tudjuk csak igazán...

Ott a rigojanci!

Itt meg a Dobos torta.

A pikótatekercset nagyon szeretem, de nem vasárnap délelőtt :)

Linzertorta és alatta a presnitz.

Jobbra a presnitz. Árulják  Trieszt-szerte dobozban is, egyébként hagyományosan karácsonyi desszert náluk - mondtam, hogy hasonlít a bejglire...

Őt nem kell bemutatnom.

Ilyen szépen lehet élni Triesztben, vasárnap déltájban.

Próbáltunk tipikus trieszti ételekre bukkani, de nyáron az összes, helyiek által ajánlott vendéglő be volt zárva - állítólag nem véletlenül: hagyományos ételeik nem az olasz konyhára hasonlítanak, sokkal inkább az osztrák káposztás, krumplis, kicsit nehezebb ízeket idézik. Van egy híres levesük, a jota, receptje alapján tuljadonképpen egy babgulyás - de hangsúlyozom, nem volt szerencsém kóstolni.
Nagyon vicces volt, bementünk egy delikát boltba, ahol sonkákon és sajtokon kívül néhány készételt is árultak. Felfigyeltem egy tálra, amiben úgy tűnt, túlméretezett gnocchik sorakoznak. Kérdeztem az eladót, nem gnocchi, ez speciálisan trieszti étel, valamivel töltve van, de nem tudja angolul. Kisegített egy másik vásárló - hát ez bizony szilvás gombóc.
Persze ezen kívül a város tele van jobbnál jobb éttermekkel, ahol remek kagylós tésztákat, halas és rákos bőségtálakat lehet rendelni, hiszen itt vagyunk a tengerparton!

Ez például egy laza szombat délelőtt a tengerparti sétányon.

Gyors reggeli ugyanott.

Volt még egy dolog, amit semmiképpen sem akartam kihagyni és kivételesen nem csupán fékezhetetlen gasztronómiai érdeklődésem okán, hanem mert egy igazán különleges épületről van szó: a trieszti piaccsarnokról. A via Carducci-n található épületet egy gazdag angol üzeletember lányának köszönheti a város, aki közbenjárt az elöljáróságnál a tűző napban és mindent felforgató szélben, a Borában az utcán áruló kofák érdekében. 1936 óta működik a Camillo Iona által tervezett, ma is izgalmas, a piaci funkciókat kitűnően ellátó épület. Legfőbb érdekessége a háromszög alakú tömb sarkában elhelyezett csavart vonalú rámpa, amin könnyedén közlekedhetnek az áruszállító kocsikkal az emeletek között.

Triesztnek sok arca van. Egy tengeri, egy szárazföldi, egy kikötői, egy kereskedői, egy történelmi, egy monarchikus, egy olasz, egy közép-európai, egy irodalmi, egy kávéházi, egy tágas, egy szűk utcás, egy hűvös, belső udvaros, egy kihalt, forró utcás, egy csevegős, egy rohanós és még bizonyára sokféle. Négy nap nem sok, de nem is kevés arra, hogy ezeket az arcait, ha nem is bemutassa, de felvillantsa előttünk a város.

Italo Svevo, Trieszt szülötte és haláláig lakója, James Joyce jó barátja, üzletember és író Zeno tudata című könyve szolgáltatta számomra a szórakoztatóan bölcs keretet a városhoz. Az ő mondatával szeretném zárni:
                            "Az élet se nem csúnya, se nem szép, hanem eredeti."

Ő Italo Svevo egy ifjú városlakóval. Szemben a könyvtár.