2016. december 30., péntek

Gorgonzolás, datolyaszilvás rizottó



A nagysikerű datolyaszilvás torta miatt picit túlvásároltam magam ebből a remek gyümölcsből, a maradék szépen érlelődött tovább. Ám utóérlelés ide, ünnepek oda, a húrt nem lehetett tovább feszíteni. A rizottó megfelelő terepnek tűnt egy könnyű, levezető főzéshez, ráadásul kedvenc ízeimet, a gyümölcs-sajt párost is bevethettem. Minden tervem sikerült, a nem túl édes, viszont krémes datolyaszilva csodásan érvényesül a rizottóban. Bevallom, a gorgonzolát először csak óvatosan adagoltam, féltem, hogy nagyon eluralkodik az íze, de nem! Valóságos umamiként, hatodik ízként hatott, ahogy az elolvadt részeivel egy-egy falatban találkoztam.
Valahogy így sikerüljön minden elképzelésünk az új évben!

Recept:

  • 250 g rizottó rizs
  • 1 nagy, érett datolyaszilva
  • 2 kis fej salotta hagyma, vagy fél fej vöröshagyma
  • 1 dl száraz fehérbor
  • k.b. 800 ml szárnyas-, vagy zöldség alaplé
  • 60 g vaj
  • két marék frissen reszelt parmezán
  • só, frissen őrölt bors
  • egy evőkanál friss kakukkfű levél
  • gorgonzola a tálaláshoz, morzsolva
A hagymát apró kockákra vágjuk, a vaj felén alacsony hőfokon puhára dinszteljük. Hozzáadjuk a rizst, átkeverjük, majd felöntjük a borral, kevergetve elpárologtatjuk. Közepes hőfokra kapcsolunk és elkezdjük adagolni az alaplevet, két merőkanalanként. Közben sózzuk, de csak óvatosan, különösen, ha az alaplé sózva volt. Borsot is tekerjünk rá a főzés közben. Mindig megvárjuk, hogy a rizs magába szívja a folyadékot, akkor adjuk hozzá a következő adagot. Megszórjuk a kakukkfű 3/4 részével. Amikor a rizs kezd puhulni, belekeverjük a meghámozott, kockákra vágott datolyaszilvát. Annyi folyadékot adunk még hozzá, hogy a rizs majdnem puha legyen, a rizottó állaga pedig főzelék-szerű. Ekkor elzárjuk alatta a lángot, hozzákeverjük a maradék vajat és a parmezánt. Ha szükséges még sózzuk, borsozzuk.
Tálaláskor megszórjuk a maradék kakukkfűvel és gorgonzolát morzsolunk rá, tányéronként körül-belül egy evőkanálnyit.
Azonnal fogyasztjuk!

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...