2015. április 12., vasárnap

Találkoztam boldog tyúkokkal (is).



Sanyi bácsival a Fény utcai piacon találkoztam. Tőle veszem azokat a tojásokat, amikből a legfinomabb rántották, buggyantott-és lágytojások, legszebb színű kalácsok és tészták készülnek itthon. A tojástartók üresről telire történő cseréje közben mindig váltunk pár szót. Így tudtam meg, hogy piaci napokon hajnalok hajnalán vonatozik a Tápió vidékéről a sokszor száznál is több tojással. Amikor pedig kevés a tojás, elnéző mosollyal beszél a tyúkok érzékeny bioritmusáról, hogy éppen hideg van nekik, vagy meleg, kevés a bogár, vagy túl nagy a szél, a lényeg, hogy neki bizony a tyúkok az elsők, nem a vásárlók.
Még tél volt, amikor egyszer azt találta mondani, menjek el egyszer, nézzem meg a tanyáját, higgyem el, ilyen szépet még nem láttam, valóságos paradicsoma ez a baromfinak. Szaván fogtam, megbeszéltük, megkerestük a tanyát egy szép napsütéses napon. 
Annyira jó dolog olyan emberrel beszélgetni, aki szereti azt, amit csinál, bármennyire nehéz is az a munka. Ezen a tanyán minden átlagos és különleges fajtának féltő gondoskodásban van része. A szép tollú kendermagos tyúkok, a néma- és kontyos kacsák, az elegáns gyöngytyúkok, a pöffeszkedő pulyka, a büszke galambok mind-mind nagy egyetértésben és magától értetődő természetességgel jönnek-mennek az udvaron, bogarásznak a fák között, vagy csak tollászkodnak csoportosan. 
A legnagyobb büszkeség persze a fodros lúd; Sanyi bácsi farmja az egyik génbankja ennek a védett háziállatnak. Ottjártunkkor éppen költöttek, minden lúd egy-egy dobozban ült a maga 10-15 tojásán és nagyon zokon vették, ha csak a közelükbe mentem. Libákhoz méltóan ijesztően sziszegni, sőt fújni kezdtek - a csípést már nem provokáltam ki. 
Sanyi bácsi megmutatta kedvencét is, a többi fodros lúdtól számomra semmiben sem különböző, szintén dobozban kotló példányt. Amikor megkérdeztem, miért épp ő a kedvenc, kicsit értetlenkedve mondta, hát nem látom, milyen aranyos? :)
Az állattartás rejtelmei mellé komoly és nem túl vidám történelem leckét is kaptunk kuláklistákról, erőszakos téeszesítésről, egy nagyon dolgos, szorgalmas társadalmi osztály és generáció tönkretételéről, de ezt nem tudnám olyan pontosan és érzékletesen visszaadni, ahogyan ott hallottuk. Mindenesetre például az, hogy a fodros lúd, mint ősi magyar fajta nem tűnt el teljesen a fajtaválasztékból, az ezeknek az embereknek köszönhető.
Ezután a kirándulás után pedig, amikor újra tojást veszek, azt is mellé képzelem, hogy ezek a tyúkok nagy boldogságukban azt sem tudják, hová pottyantsák a tojásaikat, így azok felkutatása külön tudomány és meglehetősen időrabló része a napi munkának.
Recept most nincs, a tojás finom.

nincs sok dolguk

képesek ide is tojni...

ő a kontyos kacsa

erdei tyúkok

mindig találnak valamit

hát őt nem kell bemutatni...folyton szerepelt

fodros lúd, de nem ő a kedvenc

még a fenekén van a tojáshéj


na, hát ilyen harcias 

iszol még? nem? jó, megyek én is.

az ilyen jó helyeket mindenki el akarja foglalni

egész ügyesen beálltak a fotózásra (kivéve azt az egyet...)


2 megjegyzés:

kata molnar írta...

Tényleg nagyon jó helyük van. Biztosan boldogan pottyantják a tojásokat. :) Nekem is szerencsém van a tojásokkal, Anyukám szembe szomszédjától vesszük, aki hasonló körülmények között tartja a tyúkjait. Én azóta mióta onnan kapom a tojást nem is veszem meg máshol, ha nem jutok hozzá, inkább nem eszem egy darabig.

rakottkert írta...

Erre mondják, hogy a jót könnyű megszokni. :) És nem is szabad róla lemondani! Szerencsés vagy a szomszéddal, tényleg óriási a különbség tojás és tojás között.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...