2015. január 17., szombat

Majdnem ehető edény - avokádóhéjban sült tojás





Nemrég láttam egy fotót articsóka külső, fogyaszthatatlan leveleiben sült tojásokkal. Mivel nálunk nem lehet articsókát kapni, kerestem azt a zöldséget, aminek elég stabil héja van ahhoz, hogy elbírja a tojást. Először hagymára gondoltam, arra a szép nagy fehér hagymára, keresztben félbe vágva talán működhet (ki fogom próbálni), de aztán szemem elé került itthon az a csomag kisméretű avokádó, amit nemrég valamelyik multiban vettem, mostanra már meg is puhult. Innentől fogva nagyon egyszerűen zajlott minden, egy dologra kell figyelni, kicsi avokádóhoz kicsi tojás dukál, különben túlcsordul, ezért az a javaslatom, hogy az átlag méretű tojásokhoz jobb a normál méretű avokádó, abba biztosan belefér.
Mosogatás-barát, látványos és persze nagyon finom reggeli.

Recept:

A sütőt előmelegítjük 180 fokra (gázsütő 6-os fokozat).
Személyenként egy puha avokádót félbe vágunk, magját kiszedjük, kiskanállal kivájjuk a belsejét. Az üres héjakat kivajazott tűzálló tálba tesszük. Óvatosan egy-egy tojást ütünk mindegyikbe. Sózzuk, borsozzuk, betesszük a sütőbe. 5-8 percig sütjük, amíg átsül, de a sárgája még krémes marad.
Közben az avokádó belsejét tetszőlegesen felaprítjuk, enyhén sózzuk, meglocsoljuk egy kis citrom-, vagy lime lével, friss chilipaprikát adunk hozzá.
A megsült tojásokat tányérra tesszük, az avokádóval és pirítóssal fogyasztjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...