2011. november 29., kedd

Kivis - almás - mézes csirke


Hétvégén Wamp-Spájzon voltam a textiljeimmel. Nagyon jó kis vásár volt, válogatott finomságokkal, kedves árusokkal és vásárlókkal.
Végre megkóstoltam a BüféBudapest fantasztikus szendvicseit, Bolya Gergely elképesztő sajtjait, ettem a Marmorstein pékség álom kenyereiből, a Rózsavölgyi Csokoládé álom bon-bonjából. Vásárfiának pedig  szatmári aszalt almachips-et hoztam haza.
Viszont emiatt kimaradt a hétvégi főzés, nem volt kellő rákészüléssel megalkotott vasárnapi ebéd. A családom elvolt nélküle, de nekem nagyon hiányzott, hogy nem ettem igazán meleget és főképpen, hogy nem főztem. Úgyhogy hétfőre toltam a vasárnapot és sütöttem egy illatos - csillogós csirkét, ami ráadásul kb. egy óra alatt el is készült.

Recept:
  • 1 csirke
  • 3 alma
  • 2 kivi
  • 5 dkg vaj
  • 1 evőkanál méz
  • fél kávéskanál fahéj
  • fél kávéskanál őrölt gyömbér
  • fél deci konyak
  • só, bors
A sütőt melegítsük elő 200 fokra. A mézet keverjük el másfél teáskanál sóval és bőven adagolt frissen őrölt borssal. Ezzel kenjük meg a megmosott és papírtörlővel megszárítgatott csirkét.
Az almák közepét vágjuk ki, majd szeleteljük egy centis karikákra. Serpenyőben olvasszuk fel a vaj felét, tegyük bele a fahéjat és a gyömbért, majd erős tűzön 5 perc alatt süssük meg az almakarikák mindkét oldalát. Tegyük át őket egy sütőtálba, amiben a csirkét sütni fogjuk.
A kivit pucoljuk meg és szintén karikázzuk fel.
Tegyük a serpenyőbe a maradék vajat, nagy lángon pirítsuk meg rajta a csirke minden oldalát. Helyezzük a csirkét a sütőtálba, rendezzük köré az almát, takarjuk le és süssük 40 percig. Vegyük le a fedőt, vagy az alufóliát, amivel betakartuk és még 10 percig pirítsuk.
Közben a serpenyőben maradt vajban egy perc alatt süssük meg a felkarikázott kivit, sózzuk, borsozzuk, öntsük rá a konyakot, még egy percig főzzük.
Tálalótálon a csirke köré rendezzük a gyümölcsöket és azonnal fogyasztjuk.
Mi zelleres krumplipürét ettünk hozzá, ehhez egy kiló sós vízben főtt, leszűrt krumplit 10 dkg vajon 1 kávéskanál cukorral karamellizált és megfőzött zellergumóval törtem krémesre, kikevertem tejjel, vajjal, sóval, borssal.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...