2010. december 28., kedd

Májpástétom garam masalával, karamellizált körtével


A karácsonyi vacsora előétele volt. Jó dolog kísérletezni a máj különböző ízesítéseivel, próbáltam már curry-vel, most a garam masala, legközelebb nem tudom mi jön. Lehet, hogy ezt ismétlem, mert nagyon jó. A körte édessége + egy kis pirított mandula remekül működtek együtt.

Elkészítés: 30 dkg kacsa-, vagy csirkemájat ereitől megtisztítok, feldarabolok. 20 dkg vajon egy kis fej hagymát apróra vágva megdinsztelek, ráteszem a májat, 1 púpozott kávéskanál garam masalát és 8 percig párolom. Akkor ráöntök egy kupaknyi brandy-t, még egy percig főzöm. Elzárom a tüzet, csipetnyi sót hintek rá és még egy evőkanálnyi vajat. Botmixerrel pürésítem. Lehűtöm. (Előző nap elkészíthető)
Egy nagyobb körtét vékonyan felszeletelek és kevés vajon forró serpenyőben, csipetnyi kínai ötfűszer keverékkel erős lángon karamellizálom.
A hámozott, darabolt mandulát 180 fokos sütőben 8 perc alatt megpirítom.
Tálaláskor bagettet pirítok, megkenem (vastagon) pástétommal, elhelyezem rajta a körte szeleteket, megszórom a mandulával és tálalom.

Az ötletet Makitól vettem:www.makifood.com

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...