2011. március 30., szerda

Kuszkusz naranccsal és reteklevéllel

Ismét egy köretért szeretnék lelkesedni. A kuszkuszért, amit most már nem csak keleti élelmiszereket árusító helyeken lehet kapni, hanem a különböző üzletláncok boltjaiban is. Elkészítése egyszerűbb már nem is lehetne, hiszen csak forró folyadékkal kell felönteni, olívaolajat keverni hozzá és ízesíteni sóval, borssal, citromlével. Petrezselymet, koriandert, mentát és aszalt gyümölcsöket is adhatunk hozzá.
Ezt a kuszkuszt én most naranccsal és friss retek vékonyra vágott levelével kevertem. Halhoz ettük.

Recept: 1 csésze kuszkuszt tegyünk egy fedővel rendelkező edénybe. Forraljunk fel 1,5 csésze csirke-, vagy zöldség alaplét, vagy vizet. Öntsük a kuszkuszra, enyhén sózzuk, borsozzuk, öntsünk hozzá 2 evőkanál olívaolajat, keverjük meg és fedjük le. Hagyjuk állni 15 percig. Villával lazítsuk szét a szemeket. Adjuk hozzá fél narancs reszelt héját és levét, és egy maréknyi jól megmosott, megszárított csíkokra vágott reteklevelet.
( A retekleveleket egymásra helyezzük, feltekerjük, vékonyan szeleteljük, így kapunk csíkokat. ) Végül a kuszkuszhoz keverünk még 1 evőkanálnyi vajat, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

2011. március 28., hétfő

Káposztasaláta joghurtos öntettel


Az amerikai coleslow saláta mintájára készült, a sült oldalas mellé. Igazi vitaminbomba, télen gyakran készítem, mert önmagában, pirítóssal is kitűnő vacsora.
A káposzta, répa, alma aprításánál  kényelmes megoldás a reszelő használata, de én mégis a késsel való egyenletes, vékony csíkokra vágást javaslom, sokkal szebb lesz a végeredmény és talán nem tűnök nagyon fanatikusnak, ha azt mondom, az íze is más. A mennyiség pedig nem olyan óriási; ha jó késünk van, pár perc alatt megvagyunk.

Recept:  Fél fej káposztát,1 répát, 1 almát csíkokra vágunk, nagy tálba tesszük.
Az öntethez 2 teáskanál dijoni mustárt elkeverünk 1 kávéskanál őrölt korianderrel, fél citrom levével, 2 nagy evőkanál natúr joghurttal. Sózzuk, borsozzuk, a zöldségekre öntjük, jól elkeverjük.
A tetejét megszórjuk 1 evőkanál enyhén pirított szezámmaggal és 1 kávéskanál fekete szezámmaggal.

Azért várom már a szép piros retket is.

2011. március 27., vasárnap

Szójaszószos - csípős sült oldalas quinoával

Beleszerettem a quinoába. Gyorsan megfő, nekem nagyon tetszik a textúrája, mintha kicsi gyöngyöket ennék, és nagyon egészséges. Üdítő alternatíva köret-fronton!
A quinoát főzés előtt mindig alaposan mossuk át. Kétszeres mennyiségű vízben, vagy valamilyen alaplében főzzük magában, vagy pirított hagymán. Készíthetjük szárított-áztatott gombával, keverhetjük magokkal, aszalt gyümölcsökkel is. Most a jól ismert oldalas kísérője volt, de hallal, sült, vagy párolt zöldségekkel is finom.

Recept:  A sütőt előmelegítjük 170 fokra.
Egy csokor újhagymát karikára vágunk. 4 gerezd fokhagymát felaprítunk, egy kb 2 cm-es friss gyömbért pedig felkarikázunk.
A szobahőmérsékletű oldalast a csontok mentén darabokra vágjuk, tálba tesszük, meglocsoljuk 2 evőkanál szójaszósszal. Legalább fél órát hagyjuk pácolódni. Felforrósítunk egy serpenyőt, 2 evőkanál olajat öntünk bele. A húsokat minden oldalukon pár perc alatt megpirítjuk, majd áttesszük őket egy tűzálló tálba.
A serpenyőben közepes lángon átforgatjuk a gyömbért, a fokhagymát és az újhagymát, megszórjuk 1 kávéskanál chili-pehellyel, ráöntjük a hús táljában maradt szójaszószt, meglocsoljuk 1 dl Tokajival és 1 kupaknyi vodkával.
A szószt ráöntjük az oldalasra, lefedjük, sütőbe tesszük.1 órát sütjük, akkor levesszük a fedőt, a szafttal meglocsoljuk a húst és még kb húsz percig sütjük, amíg megpirul és ropogós lesz. Ha szükséges, kicsit emelhetjük a hőmérsékletet.

Egy bögre quinoát váltott vízben alaposan megmosunk, lecsöpögtetünk. Egy kis fej hagymát felaprítunk. Lábasban 2 evőkanál olajon megdinszteljük a hagymát, hozzáadjuk a quinoát, 1 percig kevergetjük, majd felöntjük 2 bögre zöldség, vagy csirke alaplével. Enyhén sózzuk, borsozzuk. Erős lángon felforraljuk, majd lefedve alacsony lángon puhára főzzük, addigra teljesen magába szívja a folyadékot. Elkeverjük 1 teáskanál Worcestershire szósszal, megszórjuk egy marék vágott, pirított mandulával.
A megpirult oldalassal tálaljuk.
Én most káposztás-joghurtos salátát is csináltam mellé, ennek is leírom majd a receptjét.

2011. március 23., szerda

Töltött pizza uzsonnára

Akinek vannak hullámvölgyei az uzsonnakészítésben, ismeri az alapanyaghiányt, ami csak reggel derül ki, tudja, hogy ahány embernek csomagolunk, mindegyik mást szeret, találkozott már a teljes ötlettelenség és kiégettség érzésével korán reggel a levágott kenyérszeleteket nézve - nekik ajánlom ezt a receptet. Előző este készül, tehát másnap reggel csak elegánsan porcióznunk kell és reménykedni, hogy a nagyszünetben majd örömet okozunk megfáradt iskolásainknak.

Elkészítés: 
Pizzatészta:
  • 50 dkg liszt
  • 1 csomag szárított élesztő
  • 1 evőkanál só
  • 3 evőkanál olaj
  • 3 dl langyos víz
  • 1 teáskanál cukor
  • frissen őrölt bors
Töltelék:
  • 20 dkg sonka (pl. prágai)
  • 15 dkg mozzarella sajt reszelve
  • 7-8 db aszalt paradicsom
  • olívaolaj a kenéshez
A lisztet összekeverjük a sóval, borssal. A vízbe belekeverjük az élesztőt és a cukrot, majd a liszthez öntjük. Hozzáadjuk az olajat is, jól kidagasztjuk. Letakarva 1 órát kelesztjük.
A megkelt tésztát kicsit átgyúrjuk, elfelezzük. Az egyik felét kb. egy centi vastag kör alakúra nyújtjuk. Megkenjük olívaolajjal. Körben a szélén 2 centis peremet szabadon hagyunk. Ráfektetünk három nagy szelet sonkát, megszórjuk a sajttal, rátesszük az aszalt paradicsomokat, újra sajtot, végül a maradék sonkát. A másik fél tésztát is kinyújtjuk, befedjük vele a tölteléket. Körben összenyomkodjuk a tésztát. A tetejét megkenjük olívaolajjal. Fél órát kelesztjük.
200 fokos sütőben aranybarnára sütjük.

2011. március 20., vasárnap

A konfitálás hasznai: meleg lencsesaláta kacsacombbal


A múltkori fokhagyma után kacsacombot is konfitáltam, kettőt. Ott várakoztak a zsír alatt, benn a hűtőben. Mivel mindig azt olvasom a konfitálásról, hogy sokféleképpen felhasználható az ily módon tartósított hús, vagy miegyéb, azt szerettem volna, ha most én is másképpen dolgozom föl, mint az egyszerű pirítás és egészben megevés. Ehhez amúgy is kevés lett volna ez a két comb.
Meleg, húsos salátához viszont már elég, főleg, ha lencse a másik összetevő.
Az ötlet bevált, bőséges és nagyon ízletes étel kerekedett. Tehát a következtetés: bátran lehet kísérletezni, a konfitált finomságok jól tűrik a változatosságot.

 Először is a kacsacomb kofitálása: a kacsacombokat előző nap befűszerezzük. Ehhez combonként 1 evőkanál sót számítunk, ezt keverjük el a borssal és a kakukkfűvel. A kacsacombokat megmossuk, konyhai papírtörlővel szárazra töröljük, alaposan bedörzsöljük a sóval, bőrös felükkel lefelé tálba tesszük, letakarjuk, egy éjszakára, max. 24 órára hűtőbe rakjuk.
Melegítsük a sütőt 90 fokra.Öblítsük le a combokat hideg vízzel, ismét töröljük szárazra, tegyük magas, vastag falú tepsibe. Öntsük le annyi olvasztott kacsazsírral, amennyi ellepi. Fedjük le a tepsit , vagy ha nincs fedele, duplán takarjuk be alufóliával. Süssük 10 óra hosszat. Tepsiben hagyjuk kihűlni. A combokat ezután tárolóedénybe tesszük. A zsírt hűtőbe tesszük, majd amikor megdermedt, óvatosan lekanalazzuk az alján összegyűlt húslé nélkül. Felolvasztjuk, a combokra öntjük. Fontos, hogy a zsír teljesen ellepje a combokat. Az edényt lefedjük, hűtőben tároljuk, akár két hétig is. Felhasználáskor kivesszük a hűtőből, megvárjuk, míg a zsír kicsit megpuhul, kiemeljük a kacsacombot, lekaparjuk róla a zsírt. Forró serpenyőben bőrével lefelé ropogósra pirítjuk, alacsony hőfokú sütőben átmelegítjük.
Ezután fogyasztható egészben, valamilyen finom körettel, főzelékkel, vagy csontjáról lefejtve salátában, aprítva tésztatöltelékként.

Lencsesaláta: 
  • 200 g aprószemű zöld lencse
  • 1 póréhagyma
  • 1 sárgarépa
  • 1/2 hagyma
2 evőkanál olívaolajon pirítsuk meg az egészben hagyott zöldségeket. Öntsük fel 3 csésze vízzel, tegyük hozzá a megmosott lencsét. Enyhén sózzuk, alacsony lángon puhára főzzük, ( kb fél óra ). Öntsük egy edénybe, keverjünk hozzá 1/2 teáskanál vörösborecetet. Hagyjuk állni legalább fél órát, de állhat így akár egy napot is hűtőben.
Egy nagy fej lilahagymát pucoljunk meg, vágjuk nagy kockákra. Serpenyőben olvasszunk 1 evőkanál vajat, tegyük bele a hagymát, öntsünk rá fél csésze vizet, szórjuk meg 1 teáskanál cukorral, kevés sóval, borssal. Főzzük addig, amíg a leve teljesen besűrűsödik.
Csepegtessük le a lencsét, a zöldségeket dobjuk ki. Tegyük a lencsét és 6-8 gerezd konfitált fokhagymát a lilahagymához, melegítsük át.
Locsoljuk meg 2 teáskanál balzsamecettel, sózzuk, borsozzuk, ha szükséges. Tegyük a tetejére az előzőleg megpirított, csontról lefejtett, falatnyi darabokra vágott kacsacombot.
Ropogós kenyérrel tálaljuk.

Ismét Thomas Kellerre hivatkozom.

2011. március 18., péntek

Gőzgombóc


Nem gondoltam, hogy ez ilyen erős érzelmeket vált ki másokból is. Mert belőlem szintén, de ez megint a tészta, meg az ő átalakulása, ami mindig megindító, ráadásul ebben az esetben gőz fölött. És ettől olyan könnyű, puha; körülötte illatozik a vaj - hát tényleg szeretni való. Ráadásul, ha az embernek vannak ausztriai síelős élményei mellé...
A gőz fölött főzés akkor is megoldható, ha nincs gőzölő betéttel ellátott fazekunk, vagy esetleg bambusz párolónk: egy sima szűrőt tegyünk egy akkora lábasba, hogy az alján maradjon a víznek hely, amibe nem érhet bele a szűrő. Le is kell fedni a lábast és lehetőség szerint gőzölés közben ne emeljük fel a fedőt, mert összeesik a gombóc. A szűrős módszernél nem tökéletes a fedő záródása, de ettől még jó lehet a gombócunk.

Recept:
  • 50 dkg liszt
  • 3 dkg friss élesztő
  • 1/2 teáskanál só
  • 1 tojás
  • 1 tojás sárgája
  • 2,5 dl langyos tej
  • 2 teáskanál cukor
  • 2 evőkanál puha vaj
  • szilvalekvár
  • kb. 10 dkg vaj a tálaláshoz
  • 10 dkg mák darálva, porcukorral elkeverve
Az élesztőt felfuttatjuk a langyos, cukros tejben. A lisztet keverőtálba szórjuk, közepébe mélyedést csinálunk, beleütjük a tojásokat, köré a sót, ráöntjük a kovászt. Géppel, vagy kézzel dagasztani kezdjük, hozzáadjuk a vajat is, jól kidagasztjuk. Konyharuhával letakarva 1 órát kelesztjük.
Gyúródeszkára borítjuk, kicsit átgyúrjuk, 10 cipóra osztjuk. A cipókat egyenként kézzel kilapogatjuk, közepére 1 kanál sűrű szilvalekvárt teszünk, összezárjuk a tésztát, gombócot formázunk.
Felforraljuk a vizet, a párolóbetétet, vagy a szűrőt megkenjük vajjal. Ráhelyezzük a gombócokat ( kettőt-hármat egyszerre ), lefedjük és gőz fölött 5-10 perc alatt megfőzzük.
A vajat lassú tűzön megolvasztjuk, enyhén meg is barnítjuk.
Tálaláskor a gombócokra és köré locsoljuk a vajat, megszórjuk mákkal.
Vaníliamártással is nagyon finom.

2011. március 16., szerda

Narancsos mandulatorta




 Csak gyorsan leírom a receptet, nagyon finom, egyszerű torta, érdemes kipróbálni!

Recept: 
  • 4 nagy narancs
  • 6 evőkanál golden syrup ( pl. Tescoban lehet kapni )
  • 200 g puha vaj
  • 200 g barna cukor
  • 200 g liszt
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 100 g őrölt mandula
  • 4 tojás
A sütőt előmelegítjük 180 fokra. 2 narancs héját lereszeljük ( előtte jól megmossuk). Az összes narancsról körben levágjuk a héját a fehér réteggel együtt. A narancsokat vékony karikákra vágjuk.
Kivajazunk egy kb. 23 centi átmérőjű nem szétszedhetős tortaformát.
Eloszlatjuk az alján a golden syrupot. Arányosan körbe rakunk rajta annyi narancskarikát, amennyi kényelmesen elfér. A többit kis darabokra vágjuk.
A többi hozzávalót keverőtálban összekeverjük, hozzáadjuk a reszelt narancshéjat és a feldarabolt narancsokat. A narancskarikákra kanalazzuk a tésztát, óvatosan elsimítjuk.
40-50 percig sütjük, amíg a teteje barnulni kezd. Kivesszük a sütőből, 5 percig várunk, majd gyors mozdulattal, fogórongy segítségével egy nagy tálra borítjuk a tortát. Tetejét még meglocsolhatjuk sziruppal.
Langyosan a legfinomabb.
Good Food recept.

2011. március 14., hétfő

Tőkehal szelet sült zöldséges kenyérsalátával

Nem azt mondom, hogy nem várom már a sok friss zöldséget és gyümölcsöt, de ezekkel a most kaphatókkal is olyan jókat lehet csinálni! Sülve egyébként is más íze van mindegyiknek, de hogy a fehérrépa ennyire finom!
A zöldségek sütés előtti fűszerezésére a zacskós módszert ajánlom: a feldarabolt, vagy szeletelt zöldségeket zacskóba tesszük, rálocsoljuk az olívaolajat, sózzuk, borsozzuk, esetleg csipetnyi barna cukrot szórunk hozzá. Jól összerázzuk, a fűszerek és az olaj így a legfurcsább alakzatokat is mindenütt bevonja.
A hal fajtája sárga tőkehal, ilyet most vettem először és meg vagyok elégedve. Selymes, üde íze van, a sütésnél szépen egyben maradt, és a zöldségekkel is jól kijött :)

Recept:  Előmelegítjük a sütőt 190 fokra.
2 fehérrépát megpucolunk, vékonyan felszeletelünk, a fenti módszerrel fűszerezzük. ( Itt jó lehet egy csipetnyi barna cukor.) Sütőpapírral kibélelt tepsire rendezzük.
1 kis fej brokkolit rózsáira szedünk, a rózsákat elfelezzük, vagy negyedeljük, attól függ, mekkorák. Fűszerezzük, sütőpapíros tepsibe tesszük, vágott felükkel lefelé. Megszórjuk egy narancs reszelt héjával és fél narancs levével.
20-30 percig sütjük, amíg kissé megpirulnak.
Közben a kenyeret is felkockázzuk (2-3 szeletet), sütőlapra helyezzük, meghintjük egy kevés olajjal, és 8-10 perc alatt ezt is ropogósra sütjük.
Elkészítjük az öntetet: 2 evőkanál olívaolajat kikeverünk 1 evőkanál balzsamecettel. A sült zöldségeket és a kenyérkockákat salátás tálba  tesszük, összeforgatjuk az öntettel.
A halszeleteket sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk egy kupaknyi vodkával. Felforrósítunk egy serpenyőt, amit aztán a sütőbe is be tudunk tenni. Beleöntünk 2-3 evőkanál olívaolajat, beletesszük a halszeleteket, ha bőrös, bőrös felükkel lefelé. 2 percig sütjük, anélkül, hogy mozgatnánk- szedőlapáttal nyomjuk is meg. Fordítsuk meg, tegyük a forró sütőbe 5-7 percre.
A tányérokra szedett halat és a salátát megszórjuk pirított mandulaszeletekkel.

2011. március 10., csütörtök

Quiche sajttal és póréhagymával


A jó quiche titkai: 1: a tésztáját nem szabad sokáig gyúrni, csak amíg összeáll, 2: nyújtás előtt jól le kell hűteni,
3: 1/2 cm-nél ne nyújtsuk vékonyabbra, 4: fontos a vakon sütés, akár sütőbabbal, akár villával szurkálva, 5: a tej-tejszín keveréket melegítsük fel, mielőtt a tojáshoz adnánk, majd az egészet jól habosítsuk fel mixerrel, melegen öntsük a töltelékre az elősütött tésztába, 6: akkora formát válasszunk, hogy 4-5 centi magas legyen a quiche, így lesz jó krémes a végeredmény.
A töltelék megválasztása évszak, otthon fellelhető készlet és hangulat függő. Nekem most maradék sajtok voltak itthon és póréhagymáshoz volt kedvem.

Az omlós tésztához:  300 g liszt, 1 teáskanál só, 240 g hideg vaj kockára vágva, 5-6 evőkanál hideg víz. Először a lisztet, a sót és a vajat morzsalékosra összedolgozzuk. Ha géppel dolgozunk, akkor a robotgép keverőlapátját használjuk, ha kézzel, akkor az ujjainkat és minél gyorsabban. Amikor a vaj teljesen eloszlott a lisztben, hozzáadjuk a vizet. Amint a tészta összeáll, lisztezett felületen kis korongot nyújtunk belőle, majd folpackba csomagoljuk és hűtőbe tesszük legalább 1 órára, vagy akár egy éjszakára.
Bekapcsoljuk a sütőt 190 fokra. Kivajazunk egy 23 cm-es tortaformát., vagy kivehető aljú sütőformát. Kivesszük a tésztát a hűtőből, lisztezett deszkán kinyújtjuk. Kibéleljük vele a formát, úgy, hogy a széleit is befedjük, sőt, lógjon is túl, mert sülés közben zsugorodik. Megszurkáljuk villával, vagy kibéleljük sütőpapírral, amire öreg szárazbabot szórunk nehezéknek. Betesszük a sütőbe, sütjük  35-40 percig, amíg aranyszínű lesz. Ha sütőbabot használunk, emeljük ki és a tésztát még tegyük vissza a sütőbe, hogy az alja is megsüljön.
Ezt az alapot hagyjuk teljesen kihűlni.
Töltelék:  2 póréhagymát apróra vágunk és lobogó sós vízben 5 perc alatt megfőzzük, leszűrjük, konyhai papírtörlőn megszárítjuk. Lereszeljük a sajtokat: én most füstölt és sima eidami sajtot használtam, összesen 15 dekát. Ezt ki lehet váltani ugyanennyi rocqueforttal is.
Krém: 3 dl tejszínt és 1 dl tejet melegítsünk forráspontig. Üssünk 3 tojást egy mélyebb tálba, kezdjük el verni botmixerrel, majd folyamatosan adjuk hozzá a  tejszínes keveréket, tegyünk hozzá 1,5 teáskanál sót, frissen őrölt borsot és szerecsendiót. Keverjük jó habosra. Adjuk hozzá a sajtot.
Melegítsük elő a sütőt 160 fokra. Osszuk el a hagymát a tészta aljában, öntsük rá a krémet. Süssük 1-1,5 órát, addig, amíg a teteje kissé megbarnul.
Vágjuk le a tészta túllógó részeit. Melegen, langyosan, vagy hidegen, torta-szerűen szeletelve fogyasztjuk. Ha marad másnapra, 190 fokos sütőben újra melegíthető.

Thomas Keller útmutatásai alapján.
                       

2011. március 2., szerda

Konfitált fokhagyma


Tegnap megvettem Thomas Keller: Bouchon című szakácskönyvét. Már régen kinéztem magamnak, vártam valami alkalmat, de nem bírtam tovább.(Viszont ebből az alkalomból vettem egy másik könyvet is és az nem szakácskönyv!)
Úgy érzem, ebből a könyvből nagyon sokat lehet tanulni. Többnyire egyszerű ételekről ír, de olyan szeretettel és az alapanyag és hagyomány iránti olyan tisztelettel, ami engem teljesen magával ragad.
Már a mai ebédre is hatással volt. Elkészült egy adag konfitált fokhagyma. Csak egy kis mellékes hozzávaló, amiről azt írja, mindig van a konyhán, mert sok mindenhez használható, remek ízesítő.
Most a krumplipüréhez  kevertem néhány gerezdet, nagyon jó volt időnként ráakadni a puha, elomló fokhagymákra a krémes pürében.


Hűtőben akár egy hónapig eltartható saját olajában, tehát érdemes belőle nagyobb adagot csinálni. Kipróbálhatjuk mindenféle salátához és zöldséghez, tehetjük levesbe, vagy friss kenyérre mondjuk kecskesajttal. Vagy készítsük el hozzá ezt a főzeléket, én már megcsináltam, nagyon finom!

Recept: Tetszőleges mennyiségű fokhagyma, gerezdekre szedve, meghámozva, gyökér felőli végük levágva. (Én most kb két fej fokhagymát használtam el, ez egyáltalán nem sok, érdemes többet csinálni.)
Kicsi, magas falú, vastag aljú edénybe tegyük bele a fokhagymákat, öntsük fel annyi olívaolajjal, amennyi 2 centire ellepi. Lassú tűzön, ha lehet, lángelosztó fölött süssük 40 percig. Közben mozgassuk, kevergessük, akár vegyük is le néha a tűzről, nem szabad túl erősen sülnie. Ha a gerezdek puhák, zárjuk el a tüzet és hagyjuk az olajban kihűlni. Az olajat külön is felhasználhatjuk.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...